3. Why is it happening?
Lili aznap újra a nagybátyjánál aludt. Reggel viszonylag korán, 7 órakor felébredt. Észrevette, hogy Gergő éjszaka bebújt mellé- még mindig ott szuszogott az oldalához bújva. Lili azonban tudta, hogy a kisfiúnak hamarosan fel kell kelnie, mert iskolába megy.
Gyengéden elkezdte rázogatni a vállát majd puszilgatni kezdte az arcát. Geri szeme megrebbent és álmos tekintettel meredt Lilire, aki nem állta mosolygás nélkül.
-- Gyerünk, kicsim, ideje felkelni- nyitott be a szobába Julika is, mielőtt a lány megszólalhatott volna. Gergő ásított egyet, majd felült az ágyban és körbenézett, majd adott egy puszit a nővére arcára és kimászott az ágyból. Az anyukája karjaiba vetette magát, aki felemelte és a tekintete még inkább ellágyult. Anya és fia ezután elhagyták a szobát, és Lili egyedül maradt.
Visszahanyatlott a párnára és az este történteken rágódott. Amit akkor jónak vélt, most úgy tűnt, élete legrosszabb döntése volt. Fura, hogy amikor végig gondolta a dolgokat, mindent figyelembe vett, csak a saját érzéseit nem.
Végül arra jutott, hogy az egyetlen, amit jelen helyzetben tehet az, hogy átcsönget a szomszédba.
Ez azonban korántsem volt olyan egyszerű vállalkozás, mint először gondolta- amikor végre megtalálta a 'Vesztergom Benjámin' feliratú ajtót, legalább háromszor felemelte és leengedte a kezét. Amikor azonban végül elhatározta magát, kinyílt az ajtó és egy álmos szemű Benjámin lépett elé. Lili egyből zavarba jött.
- Felébresztettelek? - kérdezte félénken mosolyogva.
A férfi megcsóválta a fejét, és egy széles vigyort eresztett meg.
- Olyan csendben álltál itt, mint egy üveg befőtt. Még egy rossz alvót se ébresztenél fel, nemhogy engem. Viszont én sem voltam biztos a dolgomban, merthogy pontos időt nem beszéltünk meg, úgyhogy úgy félórája percenként kukucskálok ki.
- Ezek szerint megvárakoztattalak. Hát, sajnálom, de nem tudtam.
Benjámin megforgatta a szemét.
- Inkább gyere be. Teát vagy kávét kérsz?
- Teát, természetesen.
A lakás kellemes és rendes volt ahhoz képest, hogy egy egyedülálló férfi lakta. A nappaliban a kanapén még a párnák is rendben voltak, és a díszek elegáns összevisszaságban álltak az asztalon. Lilinek az a benyomása támadt, mintha senki nem is lakna itt. Olyan személytelen volt, hogy elképzelhetetlennek tűnt egy ember, aki képes itt élni.
Lili belépett a konyha-étkezőbe, és meglepetésére az asztal tele volt rakva finom falatokkal- a péksüteményektől elkezdve a szalonnás tojáson át a bundáskenyérig mindenből volt ott.
- Én inkább a kávét szeretem. A kávé íze annyira... érdekes.
Lili vágott egy fintort, de nem szólt semmit. Sosem szeretett belemenni az ilyen vitákba, hogy a kávé vagy a tea a jobb, ízlések és pofonok.
Abban a pillanatban csörrent meg Lili mobilja, amikor Benjámin leült vele szembe, ő pedig belekortyolni készült a teába. A képernyőn Erik anyukájának a száma állt.
- Szervusz Emőke néni- szólt bele a telefonba. A túloldalon zaklatott szuszogás hallatszott.
- Lili? Jaj de jó, hogy felvetted, drágám. A kórházból hívlak. Eriket ma reggel találták meg és vitték be.
A lány zavarodottan összevonta a szemöldökét.
- Tessék? Nem értem. Amikor innen este elment, jól volt.
- Tudom, tudom. Az utcán találták meg. Alaposan megverték és úgy néz ki, egy kicsit még meg is kínozták.
Lili még mindig nehezen fogta fel a szavak értelmét.
- Melyik kórházban?
- Az Uzsoki utcaiban. Siess. Jó lenne, ha itt lennél, mielőtt újra magához tér.
Lili nem válaszolt, csak lecsapta a telefont és felállt az asztaltól. Benjámin meglepődve nézett rá.
A lány összezavarodva bámult vissza, hirtelen nem tudta megmondani, hol van, de aztán előre lépett és véletlenül nekiment az asztal sarkának. A fizikai fájdalom végre észhez térítette és képes volt megszólalni.
- Benjámin, őszintén sajnálom, de ma reggel nem tudok veled reggelizni. Erik kórházban van és nekem... oda kell mennem.
A férfi azonnal felállt és szabadkozva emelte a kezeit maga elé.
- Megértem, sietned kell.. Viszont elengedni nem foglak egyedül ilyen állapotban. Ezt majd máskor is ráérünk bepótolni- azzal újra azt a mosolyt villantotta felé, amit Lili egyszerre ítélt vonzónak és riasztónak. Persze, az egész férfi ilyen hatást keltett, holott a kinézete általában makulátlan volt, és ránézésre csak egy rendes embernek tűnt. Még soha senkivel nem találkozott, aki ennyire érdekesnek ígérkezett volna, gondolta Lili, majd megrázta a fejét, és elindult az ajtó felé. Benjámin követte, és csendben bezárta az ajtót, majd együtt indultak el.
Lili el akart indulni a buszmegállóba, de a férfi elkapta a csuklóját és a hátsó parkol felé kezdte húzni. A lány kérdő tekintetére villantott egy gyors mosolyt.
- Ott áll a kocsim.
Lili mérhetetlen hálát érzett, amiért nem kell most még a buszon is emberek között ülnie és nyugodtan elintézhet egy-két telefont.
Az utat - bár nem volt túl hosszú- egy fajta kábulatban tette meg. Kezei automatikusan tárcsázták először Erika, majd Dani számát. Az autóban kicsit el is pilledt, az utcán viszont már újból erőre kapott, és futott, ahogy csak bírt, amíg oda nem ért a kórházhoz.
Miután sikeresen bejutott az ajtón, a recepcióhoz rohant. Halványan tudatában volt, hogy Benjámin ott lohol mögötte, és hogy éppen mekkora illetlenséget követ el vele szemben, viszont abban a pillanatban nem tudta érdekelni. Az ott álló nő kedvesen és megnyugtatóan mosolygott, Lilit azonban ebben a pillanatban hidegen hagyta.
- Jó napot kívánok, Kőhalmi Lili vagyok és Bereczki Erik szobáját keresem.
A nő pötyögött valamit a számítógépen, majd annyit mondott:
- 2. emelet, 204-es szoba.
Lili most először érezte azt, hogy elég közel van ahhoz, hogy kicsit leengedjen, így hát kipréselt magából egy semmitmondó mosolyt és egy köszönömöt, majd Benjáminnal a nyomában felrohant a lépcsőn. Túlságosan sietett ahhoz, hogy várni tudjon a liftre.
A lépcsőfordulóban megpillantotta Erik édesanyját. Annak ellenére, hogy csak ma éjszaka történt minden úgy nézett ki, mintha hetek óta nem aludt volna. Ahogy meglátta Lilit, mintha kicsit megkönnyebbült volna. Amikor odaért hozzá, karjaiba zárta és erősen megszorította.
- Hála az égnek, hogy itt vagy! Annyira izgulok, és most már a férjem sincs, hogy...
Most Lilin volt a sor, hogy megnyugtassa valahogy, és bár általában a lány nem tudott különösebben megnyugtató lenni, most valahogy sikerült elcsitítania.
- Hogy van Erik?
- Az orvosok azt mondják, nem stabil az állapota és nem kizárt, hogy a sérülései miatt kómában marad még egy jó ideig.
Lili összevonta a szemöldökét.
- A telefonban nem azt tetszett mondani, hogy már egyszer magához tért?
- De, igen, egyszer, még a mentőben. Azóta viszont csak rosszabb lett... Istenem, ha bármi történik vele is, én...
Lili újból átölelte az őszes hajú, hatvanhoz közeli Emőke nénit, aki olyan régen az élete része volt, hogy már visszaemlékezni sem tudott rá. Akárcsak Erik.
A lány csak most vette észre, hogy Benjámin feszélyezetten álldogál mögöttük, és zsebre dugott kézzel próbál láthatatlannak mutatkozni. Lili egy hálás mosolyt küldött felé, ami a férfit kiséé megnyugtatta, bár még mindig elég idegesnek tűnt.
Fél órával később Emőke néni érdeklődni ment a fia hogyléte felől, így hát Lili és Benjámin kettesben maradtak. Előtte a férfi hozott két kávét és egy teát. Ez a gesztus kifejezetten jól esett Lilinek, elvégre nem lett volna muszáj emlékeznie, hogy nem szereti a kávét. A lány egy hálás mosollyal fordult Benjámin felé.
- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked. Mindenért.
A férfi legyintett egyet, és immár teljesen ébernek tűnt.
- Természetes, hogy segítek, ahol csak tudok. Nem kell megköszönnöd. Meg aztán- húzta mosolyra a száját-, én öntöttelek le először.
A lánynak kedve támadt nevetni, amin maga is meglepődött, tekintve a körülményeket.
- Ez mégiscsak több, mint amit valaha vissza tudnék neked adni... Mellettem állsz, pedig nem is ismersz és valószínűleg a helyzetet sem értem.
Benjámin kíváncsian nézett rá.
- Miért ne érteném? Persze, hogy melletted állok... Én is kerültem már olyan helyzetbe, amikor a párom kórházba került. Bár annak nem lett jó vége, úgyhogy most nem szeretnélek ezzel terhelni. A lényeg, hogy tudom, milyen érzés lehet ez most.
Lili fáradtan elmosolyodott majd félrenézett.
- A vicc az egészben az, hogy Erik és én nem vagyunk egy pár. Egyszerűen csak két barát, akik tegnap este rossz döntést hoztak, és most nem tudom, lesz-e alkalmunk megbeszélni valaha.
A gondolatra, hogy Lili soha többé nem láthatja Erik álmos tekintetét és lusta mosolyát, összeszorult a szíve és csak haza akart menni, hogy egyedül sírhassa ki magát, ahogy mindig is tette, mikor valami baj történt.
Benjámin mély hallgatással nyugtázta a hallottakat, próbált megnyugtató lenni. Végül csak átkarolta a lány vállát, ő pedig a vállára hajtotta a fejét és próbálta elkerülni a zokogást.
Lili vágott egy fintort, de nem szólt semmit. Sosem szeretett belemenni az ilyen vitákba, hogy a kávé vagy a tea a jobb, ízlések és pofonok.
Abban a pillanatban csörrent meg Lili mobilja, amikor Benjámin leült vele szembe, ő pedig belekortyolni készült a teába. A képernyőn Erik anyukájának a száma állt.
- Szervusz Emőke néni- szólt bele a telefonba. A túloldalon zaklatott szuszogás hallatszott.
- Lili? Jaj de jó, hogy felvetted, drágám. A kórházból hívlak. Eriket ma reggel találták meg és vitték be.
A lány zavarodottan összevonta a szemöldökét.
- Tessék? Nem értem. Amikor innen este elment, jól volt.
- Tudom, tudom. Az utcán találták meg. Alaposan megverték és úgy néz ki, egy kicsit még meg is kínozták.
Lili még mindig nehezen fogta fel a szavak értelmét.
- Melyik kórházban?
- Az Uzsoki utcaiban. Siess. Jó lenne, ha itt lennél, mielőtt újra magához tér.
Lili nem válaszolt, csak lecsapta a telefont és felállt az asztaltól. Benjámin meglepődve nézett rá.
A lány összezavarodva bámult vissza, hirtelen nem tudta megmondani, hol van, de aztán előre lépett és véletlenül nekiment az asztal sarkának. A fizikai fájdalom végre észhez térítette és képes volt megszólalni.
- Benjámin, őszintén sajnálom, de ma reggel nem tudok veled reggelizni. Erik kórházban van és nekem... oda kell mennem.
A férfi azonnal felállt és szabadkozva emelte a kezeit maga elé.
- Megértem, sietned kell.. Viszont elengedni nem foglak egyedül ilyen állapotban. Ezt majd máskor is ráérünk bepótolni- azzal újra azt a mosolyt villantotta felé, amit Lili egyszerre ítélt vonzónak és riasztónak. Persze, az egész férfi ilyen hatást keltett, holott a kinézete általában makulátlan volt, és ránézésre csak egy rendes embernek tűnt. Még soha senkivel nem találkozott, aki ennyire érdekesnek ígérkezett volna, gondolta Lili, majd megrázta a fejét, és elindult az ajtó felé. Benjámin követte, és csendben bezárta az ajtót, majd együtt indultak el.
Lili el akart indulni a buszmegállóba, de a férfi elkapta a csuklóját és a hátsó parkol felé kezdte húzni. A lány kérdő tekintetére villantott egy gyors mosolyt.
- Ott áll a kocsim.
Lili mérhetetlen hálát érzett, amiért nem kell most még a buszon is emberek között ülnie és nyugodtan elintézhet egy-két telefont.
Az utat - bár nem volt túl hosszú- egy fajta kábulatban tette meg. Kezei automatikusan tárcsázták először Erika, majd Dani számát. Az autóban kicsit el is pilledt, az utcán viszont már újból erőre kapott, és futott, ahogy csak bírt, amíg oda nem ért a kórházhoz.
Miután sikeresen bejutott az ajtón, a recepcióhoz rohant. Halványan tudatában volt, hogy Benjámin ott lohol mögötte, és hogy éppen mekkora illetlenséget követ el vele szemben, viszont abban a pillanatban nem tudta érdekelni. Az ott álló nő kedvesen és megnyugtatóan mosolygott, Lilit azonban ebben a pillanatban hidegen hagyta.
- Jó napot kívánok, Kőhalmi Lili vagyok és Bereczki Erik szobáját keresem.
A nő pötyögött valamit a számítógépen, majd annyit mondott:
- 2. emelet, 204-es szoba.
Lili most először érezte azt, hogy elég közel van ahhoz, hogy kicsit leengedjen, így hát kipréselt magából egy semmitmondó mosolyt és egy köszönömöt, majd Benjáminnal a nyomában felrohant a lépcsőn. Túlságosan sietett ahhoz, hogy várni tudjon a liftre.
A lépcsőfordulóban megpillantotta Erik édesanyját. Annak ellenére, hogy csak ma éjszaka történt minden úgy nézett ki, mintha hetek óta nem aludt volna. Ahogy meglátta Lilit, mintha kicsit megkönnyebbült volna. Amikor odaért hozzá, karjaiba zárta és erősen megszorította.
- Hála az égnek, hogy itt vagy! Annyira izgulok, és most már a férjem sincs, hogy...
Most Lilin volt a sor, hogy megnyugtassa valahogy, és bár általában a lány nem tudott különösebben megnyugtató lenni, most valahogy sikerült elcsitítania.
- Hogy van Erik?
- Az orvosok azt mondják, nem stabil az állapota és nem kizárt, hogy a sérülései miatt kómában marad még egy jó ideig.
Lili összevonta a szemöldökét.
- A telefonban nem azt tetszett mondani, hogy már egyszer magához tért?
- De, igen, egyszer, még a mentőben. Azóta viszont csak rosszabb lett... Istenem, ha bármi történik vele is, én...
Lili újból átölelte az őszes hajú, hatvanhoz közeli Emőke nénit, aki olyan régen az élete része volt, hogy már visszaemlékezni sem tudott rá. Akárcsak Erik.
A lány csak most vette észre, hogy Benjámin feszélyezetten álldogál mögöttük, és zsebre dugott kézzel próbál láthatatlannak mutatkozni. Lili egy hálás mosolyt küldött felé, ami a férfit kiséé megnyugtatta, bár még mindig elég idegesnek tűnt.
Fél órával később Emőke néni érdeklődni ment a fia hogyléte felől, így hát Lili és Benjámin kettesben maradtak. Előtte a férfi hozott két kávét és egy teát. Ez a gesztus kifejezetten jól esett Lilinek, elvégre nem lett volna muszáj emlékeznie, hogy nem szereti a kávét. A lány egy hálás mosollyal fordult Benjámin felé.
- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked. Mindenért.
A férfi legyintett egyet, és immár teljesen ébernek tűnt.
- Természetes, hogy segítek, ahol csak tudok. Nem kell megköszönnöd. Meg aztán- húzta mosolyra a száját-, én öntöttelek le először.
A lánynak kedve támadt nevetni, amin maga is meglepődött, tekintve a körülményeket.
- Ez mégiscsak több, mint amit valaha vissza tudnék neked adni... Mellettem állsz, pedig nem is ismersz és valószínűleg a helyzetet sem értem.
Benjámin kíváncsian nézett rá.
- Miért ne érteném? Persze, hogy melletted állok... Én is kerültem már olyan helyzetbe, amikor a párom kórházba került. Bár annak nem lett jó vége, úgyhogy most nem szeretnélek ezzel terhelni. A lényeg, hogy tudom, milyen érzés lehet ez most.
Lili fáradtan elmosolyodott majd félrenézett.
- A vicc az egészben az, hogy Erik és én nem vagyunk egy pár. Egyszerűen csak két barát, akik tegnap este rossz döntést hoztak, és most nem tudom, lesz-e alkalmunk megbeszélni valaha.
A gondolatra, hogy Lili soha többé nem láthatja Erik álmos tekintetét és lusta mosolyát, összeszorult a szíve és csak haza akart menni, hogy egyedül sírhassa ki magát, ahogy mindig is tette, mikor valami baj történt.
Benjámin mély hallgatással nyugtázta a hallottakat, próbált megnyugtató lenni. Végül csak átkarolta a lány vállát, ő pedig a vállára hajtotta a fejét és próbálta elkerülni a zokogást.
