2014. március 10., hétfő

3. Why is it happening?

3. Why is it happening?

 Lili aznap újra a nagybátyjánál aludt. Reggel viszonylag korán, 7 órakor felébredt. Észrevette, hogy Gergő éjszaka bebújt mellé- még mindig ott szuszogott az oldalához bújva. Lili azonban tudta, hogy a kisfiúnak hamarosan fel kell kelnie, mert iskolába megy.
Gyengéden elkezdte rázogatni a vállát majd puszilgatni kezdte az arcát. Geri szeme megrebbent és álmos tekintettel meredt Lilire, aki nem állta mosolygás nélkül.
-- Gyerünk, kicsim, ideje felkelni- nyitott be a szobába Julika is, mielőtt a lány megszólalhatott volna. Gergő ásított egyet, majd felült az ágyban és körbenézett, majd adott egy puszit a nővére arcára és kimászott az ágyból. Az anyukája karjaiba vetette magát, aki felemelte és a tekintete még inkább ellágyult. Anya és fia ezután elhagyták a szobát, és Lili egyedül maradt.
Visszahanyatlott a párnára és az este történteken rágódott. Amit akkor jónak vélt, most úgy tűnt, élete legrosszabb döntése volt. Fura, hogy amikor végig gondolta a dolgokat, mindent figyelembe vett, csak a saját érzéseit nem.
Végül arra jutott, hogy az egyetlen, amit jelen helyzetben tehet az, hogy átcsönget a szomszédba.
Ez azonban korántsem volt olyan egyszerű vállalkozás, mint először gondolta- amikor végre megtalálta a 'Vesztergom Benjámin' feliratú ajtót, legalább háromszor felemelte és leengedte a kezét. Amikor azonban végül elhatározta magát, kinyílt az ajtó és egy álmos szemű Benjámin lépett elé. Lili egyből zavarba jött.
- Felébresztettelek? - kérdezte félénken mosolyogva.
A férfi megcsóválta a fejét, és egy széles vigyort eresztett meg.
- Olyan csendben álltál itt, mint egy üveg befőtt. Még egy rossz alvót se ébresztenél fel, nemhogy engem. Viszont én sem voltam biztos a dolgomban, merthogy pontos időt nem beszéltünk meg, úgyhogy úgy félórája percenként kukucskálok ki.
- Ezek szerint megvárakoztattalak. Hát, sajnálom, de nem tudtam.
Benjámin megforgatta a szemét.
- Inkább gyere be. Teát vagy kávét kérsz?
- Teát, természetesen.
A lakás kellemes és rendes volt ahhoz képest, hogy egy egyedülálló férfi lakta. A nappaliban a kanapén még a párnák is rendben voltak, és a díszek elegáns összevisszaságban álltak az asztalon. Lilinek az a benyomása támadt, mintha senki nem is lakna itt. Olyan személytelen volt, hogy elképzelhetetlennek tűnt egy ember, aki képes itt élni.
Lili belépett a konyha-étkezőbe, és meglepetésére az asztal tele volt rakva finom falatokkal- a péksüteményektől elkezdve a szalonnás tojáson át a bundáskenyérig mindenből volt ott.
- Én inkább a kávét szeretem. A kávé íze annyira... érdekes.
Lili vágott egy fintort, de nem szólt semmit. Sosem szeretett belemenni az ilyen vitákba, hogy a kávé vagy a tea a jobb, ízlések és pofonok.
Abban a pillanatban csörrent meg Lili mobilja, amikor Benjámin leült vele szembe, ő pedig belekortyolni készült a teába. A képernyőn Erik anyukájának a száma állt.
- Szervusz Emőke néni- szólt bele a telefonba. A túloldalon zaklatott szuszogás hallatszott.
- Lili? Jaj de jó, hogy felvetted, drágám. A kórházból hívlak. Eriket ma reggel találták meg és vitték be.
A lány zavarodottan összevonta a szemöldökét.
- Tessék? Nem értem. Amikor innen este elment, jól volt.
- Tudom, tudom. Az utcán találták meg. Alaposan megverték és úgy néz ki, egy kicsit még meg is kínozták.
Lili még mindig nehezen fogta fel a szavak értelmét.
 - Melyik kórházban?
- Az Uzsoki utcaiban. Siess. Jó lenne, ha itt lennél, mielőtt újra magához tér.
Lili nem válaszolt, csak lecsapta a telefont és felállt az asztaltól. Benjámin meglepődve nézett rá.
A lány összezavarodva bámult vissza, hirtelen nem tudta megmondani, hol van, de aztán előre lépett és véletlenül nekiment az asztal sarkának. A fizikai fájdalom végre észhez térítette és képes volt megszólalni.
- Benjámin, őszintén sajnálom, de ma reggel nem tudok veled reggelizni. Erik kórházban van és nekem... oda kell mennem.
A férfi azonnal felállt és szabadkozva emelte a kezeit maga elé.
- Megértem, sietned kell.. Viszont elengedni nem foglak egyedül ilyen állapotban. Ezt majd máskor is ráérünk bepótolni- azzal újra azt a mosolyt villantotta felé, amit Lili egyszerre ítélt vonzónak és riasztónak. Persze, az egész férfi ilyen hatást keltett, holott a kinézete általában makulátlan volt, és ránézésre csak egy rendes embernek tűnt. Még soha senkivel nem találkozott, aki ennyire érdekesnek ígérkezett volna, gondolta Lili, majd megrázta a fejét, és elindult az ajtó felé. Benjámin követte, és csendben bezárta az ajtót, majd együtt indultak el.
Lili el akart indulni a buszmegállóba, de a férfi elkapta a csuklóját és a hátsó parkol felé kezdte húzni. A lány kérdő tekintetére villantott egy gyors mosolyt.
- Ott áll a kocsim.
Lili mérhetetlen hálát érzett, amiért nem kell most még a buszon is emberek között ülnie és nyugodtan elintézhet egy-két telefont.
Az utat - bár nem volt túl hosszú- egy fajta kábulatban tette meg. Kezei automatikusan tárcsázták először Erika, majd Dani számát. Az autóban kicsit el is pilledt, az utcán viszont már újból erőre kapott, és futott, ahogy csak bírt, amíg oda nem ért a kórházhoz.
Miután sikeresen bejutott az ajtón, a recepcióhoz rohant. Halványan tudatában volt, hogy Benjámin ott lohol mögötte, és hogy éppen mekkora illetlenséget követ el vele szemben, viszont abban a pillanatban nem tudta érdekelni. Az ott álló nő kedvesen és megnyugtatóan mosolygott, Lilit azonban ebben a pillanatban hidegen hagyta.
- Jó napot kívánok, Kőhalmi Lili vagyok és Bereczki Erik szobáját keresem.
A nő pötyögött valamit a számítógépen, majd annyit mondott:
- 2. emelet, 204-es szoba.
Lili most először érezte azt, hogy elég közel van ahhoz, hogy kicsit leengedjen, így hát kipréselt magából egy semmitmondó mosolyt és egy köszönömöt, majd Benjáminnal a nyomában felrohant a lépcsőn. Túlságosan sietett ahhoz, hogy várni tudjon a liftre.
A lépcsőfordulóban megpillantotta Erik édesanyját. Annak ellenére, hogy csak ma éjszaka történt minden úgy nézett ki, mintha hetek óta nem aludt volna. Ahogy meglátta Lilit, mintha kicsit megkönnyebbült volna. Amikor odaért hozzá, karjaiba zárta és erősen megszorította.
- Hála az égnek, hogy itt vagy! Annyira izgulok, és most már a férjem sincs, hogy...
Most Lilin volt a sor, hogy megnyugtassa valahogy, és bár általában a lány nem tudott különösebben megnyugtató lenni, most valahogy sikerült elcsitítania.
- Hogy van Erik?
- Az orvosok azt mondják, nem stabil az állapota és nem kizárt, hogy a sérülései miatt kómában marad még egy jó ideig.
Lili összevonta a szemöldökét.
- A telefonban nem azt tetszett mondani, hogy már egyszer magához tért?
- De, igen, egyszer, még a mentőben. Azóta viszont csak rosszabb lett... Istenem, ha bármi történik vele is, én...
Lili újból átölelte az őszes hajú, hatvanhoz közeli Emőke nénit, aki olyan régen az élete része volt, hogy már visszaemlékezni sem tudott rá. Akárcsak Erik.
A lány csak most vette észre, hogy Benjámin feszélyezetten álldogál mögöttük, és zsebre dugott kézzel próbál láthatatlannak mutatkozni. Lili egy hálás mosolyt küldött felé, ami a férfit kiséé megnyugtatta, bár még mindig elég idegesnek tűnt.

Fél órával később Emőke néni érdeklődni ment a fia hogyléte felől, így hát Lili és Benjámin kettesben maradtak. Előtte a férfi hozott két kávét és egy teát. Ez a gesztus kifejezetten jól esett Lilinek, elvégre nem lett volna muszáj emlékeznie, hogy nem szereti a kávét. A lány egy hálás mosollyal fordult Benjámin felé.
- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked. Mindenért.
A férfi legyintett egyet, és immár teljesen ébernek tűnt.
- Természetes, hogy segítek, ahol csak tudok. Nem kell megköszönnöd. Meg aztán- húzta mosolyra a száját-, én öntöttelek le először.
A lánynak kedve támadt nevetni, amin maga is meglepődött, tekintve a körülményeket.
- Ez mégiscsak több, mint amit valaha vissza tudnék neked adni... Mellettem állsz, pedig nem is ismersz és valószínűleg a helyzetet sem értem.
Benjámin kíváncsian nézett rá.
- Miért ne érteném? Persze, hogy melletted állok... Én is kerültem már olyan helyzetbe, amikor a párom kórházba került. Bár annak nem lett jó vége, úgyhogy most nem szeretnélek ezzel terhelni. A lényeg, hogy tudom, milyen érzés lehet ez most.
Lili fáradtan elmosolyodott majd félrenézett.
- A vicc az egészben az, hogy Erik és én nem vagyunk egy pár. Egyszerűen csak két barát, akik tegnap este rossz döntést hoztak, és most nem tudom, lesz-e alkalmunk megbeszélni valaha.
A gondolatra, hogy Lili soha többé nem láthatja Erik álmos tekintetét és lusta mosolyát, összeszorult a szíve és csak haza akart menni, hogy egyedül sírhassa ki magát, ahogy mindig is tette, mikor valami baj történt.
Benjámin mély hallgatással nyugtázta a hallottakat, próbált megnyugtató lenni. Végül csak átkarolta a lány vállát, ő pedig a vállára hajtotta a fejét és próbálta elkerülni a zokogást.

2013. október 14., hétfő

2. Kiss in time


Lili hazasietett. Próbálta takargatni a foltot a pulóverén, de végül mikor elfáradt a keze, úgy döntött, nem érdekli. Már a lakása ajtaját nyitotta, mikor észrevette, hogy nincs nála a mobilja. Halkan szitkozódva lépett be a szobába, majd az asztalra tette a táskáját és elsietett átöltözni.
Még csak hét óra volt, de kilenckor találkozója van, így tehát hamar lezuhanyzott és felvett egy sárga, combközépig érő bő ruhácskát- ez volt a kedvenc ruhadarabja-, hozzá pedig fekete harisnyát, egy fekete kardigánt és egy sötét színű csizmát, majd szőkésbarna haját kissé feltupírozta és megtűzte. Sosem sminkelte magát túlságosan, és most is csak szemceruzát használt.
Lesietett a buszmegállóba, és felszállt a 80-as buszra. Felkészült a hosszabb utazásra.
Háromnegyed óra múltán ott volt a Zöld Teknős Barlangja nevű teaház előtt, és megnyugodva vette tudomásul, hogy szerencsére még mindig tud közlekedni Pesten is. Amíg Münchenben élt, mindig attól tartott, hogy amikor majd hazajön, nem rázódik bele egyből a közlekedésbe.
A Zöld Teknős volt Lili és Erik kedvenc helye, és kellemes izgalommal töltötte el, hogy hamarosan újra találkozik régi barátjával. Erik mindig is az egyik legérdekesebb személyiség volt, akit csak ismert. Nem félt felvállalni önmagát, sőt, mi több, eszébe sem jutott soha, hogy más legyen, mint ami- ezt Lili első kézből tudta, mert egyszer, évekkel ezelőtt rákérdezett. Akkor Erik csak ráemelte szürkéskék szemét, amely valahogy mindig olyan ködös volt, mintha nem lenne teljesen jelen, majd kisimította a haját a szeméből- ami mindig valahogy egy kicsivel hosszabb volt a kelleténél, de bársonyos feketeségével csak bájosabbá tette az összhatást-, és csak megvonta a vállát, majd egyszerűen annyit felelt: Mi más lehetnék? Lili titokban mindig felnézett emiatt a fiúra; ő maga sohasem mert teljesen kitárulkozni, és megmutatni, milyen is valójában. Mindig is úgy gondolta, hogy ez lehet az ok, amiért sohasem találta igazán a helyét a művészek között. Túlságosan érdekelte őt mások véleménye.
 - Szia, kislány- hallotta a háta mögül, mire megpördült és egy álmos szempárral találta szemben magát.
Lili elmosolyodott, és a fiú nyakába vetette magát. Régebben egy ilyen kitöréstől Erik legalább egy kissé megremegett, most azonban sziklaszilárdan állt egy helyben karjait Lili köré fonva.
- Ó, ha a többi nőre is ilyen hatással lehetnék!- sóhajtott fel színpadiasan Erik. Lili felvihogott. Utálta ezt a hangot, de sosem tudott leállni vele.
- Ha a többi nőre is ilyen hatással lennél, mi maradna nekem?!- vágott vissza a lány, miközben kibontakozott az ölelésből és hátrált egy lépést.
- Teljesen igazad van, nem foszthatlak meg téged az én felemelő jelenlétemtől- bólogatott komolyan a fiú, majd karját nyújtotta a még mindig vigyorgó Lilinek. - Mivel a teázó csak 11-kor nyit, és feltételezem, az egész napodat nekem szánod, elmegyünk reggelizni valamit?
A kérdésre Lili hasa adott választ, ami nagyot morrant. Erik helyeslően rávigyorgott.
-  Tudod, azon gondolkodtam- kezdett bele a lány-, hogy talán mégsem kéne egész nap veled lógnom. Két ilyen hatalmas arc, mint te meg én... nem biztos, hogy biztonságos ez.
Erik úgy tett, mintha megfontolná a kérdést.
- Francba mindenkivel! Legalább két hónapja nem láttalak.

A nap végül hosszúra nyúlt, és Liliék végül este tíz óra körül léptek ki a teaház ajtaján. Erik kocsija felé tartottak.
- Hazavigyelek?- kérdezte somolyogva a fiú.
Lili elgondolkodva nézett rá.
- Mi lenne, ha felugranánk egy kicsit Daniékhoz? Reggel náluk hagytam a mobilom, és szerintem téged is szívesen látnának.
Erik szeme felcsillant.
- Szerinted ébren van még a kiscsávó?
Lili fintorogva megrázta a fejét.
- Semmiképpen sem. Holnap iskola van.
- Ó. Na nem baj, Danit is eléggé bírom- vigyorodott el újra, majd bepattant a vezetőülésre, és megvárta, míg Lili is becsusszant mellé.
Az utat végig ökörködték, és Lili újból középiskolásnak érezte magát.
Mikor végül leparkoltak, és kiszálltak az autóból, Lili aznap másodszorra pillantotta meg Vesztergom Benjámint. Most azonban nem egyedül volt, és egyáltalán nem tűnt fáradtnak. A férfiból valami megmagyarázhatatlan erő és veszély áradt, ami egyszerre vonzotta és taszította Lilit.  Külsőre viszont a férfi csak egy hétköznapi üzletembernek tűnt, és Lili arra gondolt, talán megőrült.
Amikor azonban Benjámin feléjük fordult, az arckifejezése teljesen más volt, mint reggel- mondhatni ijesztő. Lili nem állt túl közel hozzájuk, de még abból a távolságból is látta, hogy a férfi szemei villámokat szórnak, a száját pedig összeszorította. Mikor viszont észrevette, hogy figyelik őket, barátságos mosolyt öltött, és intett Lilinek.
A lány annyira összezavarodott, hogy csak akkor eszmélt fel, amikor Erik erőteljesen oldalba bökte.
- Mi bajod van, kislány?- kérdezte összevont szemöldökkel.
Lili zavartan ingatta a fejét, majd belekarolt Erikbe és felcsörgött kaputelefonon a nagybátyjához.
- Igen?- hallotta meg Julika hangját.
- Szia, Lili és Erik vagyunk. Feljöhetünk?- kérdezte a lány, bár még mindig hallatszott a hangján, hogy valami más.
- Persze, gyertek- engedte be őket a nő.

Az este remekül telt, de 11 óra körül Erik szedelődzködni kezdett. Lili kikísérte őt a kapuig.
- Vigyázz magadra, rendben?- kérte gyengéden, bár maga sem tudta, honnan jött ez a hirtelen aggodalom a fiú iránt.
Az csak egy lusta vigyort villantott rá, majd átkarolta a derekát és lehajolt hozzá. Az ajka súrolta a lány arcát, majd pár pillanatig a szája mellett időzött, de Lili ezt egy örökkévalóságnak érezte.
Nyílt titok volt, hogy Erik többet szeretett volna, mint barátságot. Néha Lili is elgondolkodott ezen, de amíg osztálytársak voltak, azért nem akarta, most pedig másfél év eltelt az érettségi óta és ő eddig Münchenben élt. A lány mindig arra gondolt ilyen helyzetekben, hogy 'Letelt az idő, ultimátumot fog adni', de Erik mindig példásan viselkedett és nem siettette Lilit semmivel. Lili eljátszadozott a gondolattal, hogy talán itt lenne az ideje kipróbálni, milyen is lenne együtt lenni vele, de mielőtt dönthetett volna, a fiú hátrált és a falnak dőlt. A szemében megértés tükröződött, és Lili arra gondolt, hogy hülye volt. Végül is, mit akarhatna ennél többet? Erik megérti őt, szereti, és az egyik legjobb barátja is volt. Az utóbbi érvet pedig nem tudta hová rakni- egyrészt, ha mégsem működne köztük, akkor talán elvesztene egy tökéletes barátot. De ha mégsem, akkor a párja egyben a legjobb barátja lenne, igaz? Azért az sem mindegy.
Miközben mindezt végig gondolta, Lili közelebb lépett és átölelte a fiú derekát.
- Ugye tudod, hogy nem erőltetek semmit?- kérdezte egy sóhajtás közepette Erik, miközben a vállára fektette a kezeit.
- Persze, hogy tudom- pillantott fel Lili, miközben könny szökött a szemébe a meghatottságtól.
A fiú letörölte az arcán legördülő könnycseppet.
- Mi a baj?- kérdezte csöndesen.
A lány először nem is tudott válaszolni a torkát fojtogató érzéstől.
- Én csak... nem akarom, hogy rosszul érezd magad, de én akaratlanul is fájdalmat okozok neked...
A fiú a szájára tette a mutatóujját.
- Ne törd magad ezen. Hiszek benne, hogy ha eljön az ideje, mi tökéletes párost fogunk alkotni. Addig is, én...
Most Lili volt az, aki félbeszakította őt, azonban ő mindezt a szájával csinálta. Végül döntött, és abban a pillanatban úgy érezte, hogy a jó döntést hozta meg.
Erik azonban hátrébb húzódott és mélyen Lili szemébe nézett.
- Biztosan ezt akarod?
A lány bólintott, mire a fiú lassan lejjebb hajolt végig fenntartva a szemkontaktust, majd mikor összeért az ajkuk, leeresztette a szemét és így tett Lili is. Az ajkuk összhangban mozgott, és amikor Erik végigsimított nyelvével a lány száján, azon nyomban szétnyitotta ajkait.
Percekig álltak így, összefonódva, amikor a fiú elengedte és egy utolsó puszit nyomott felduzzadt ajkaira. Erik lusta mosolyt villantott, majd végigsimított egyszer a lány arcán, és kilépett a kapun.
A lány úgy érezte, szüksége van egy kis időre, mielőtt bárkivel is találkozna. Furcsa érzése támadt, de egyelőre még nem tudta azonosítani. Viszont nem volt olyan szerencséje, hogy egyedül maradhatott volna- szinte alighogy becsukódott Erik után a kapu, lépteket hallott, amik egyre lassultak, ahogy hozzá közeledtek.
- Lili?- hallotta aznap már másodszorra a hangot. Lehunyta a szemét, és megjelent előtte a pengeéles tekintet.
- Igen?- pillantott fel Benjámin arcára a lány.
- Öhm... jól vagy?- kérdezte, bár úgy hangzott, mintha eredetileg valami egészen mást akart volna.
- Igen, persze. És te?
A férfi összevonta a szemöldökét.
- Veled ellentétben én nem nézek ki úgy, mint akit kimostak, kiterítettek száradni, kivasaltak, majd bedobtak egy sarokba. Legalábbis remélem.
Lili arcán halovány mosoly jelent meg.
- Te aztán értesz az udvarláshoz- fintorgott rá a lány. - Nem, te nem.. Ezek szerint nekem is ideje lenne felfrissítenem magam.Te mi járatban? Mész valahova?
- Nem, én csak... tulajdonképpen azért jöttem, mert láttam, hogy kijössz a lakásból, és bocsánatot akartam kérni, amiért reggel miattam öntötted le magad, de nem akartam megtörni a pillanatot, vagy ilyesmi. 
Lili mélyen elpirult. Ezek szerint mindent látott?
- Benjámin, ezt már megbeszéltük, nem történt semmi- mondta inkább, mert legszívesebben elkezdett volna hetet-havat összehordani, holott senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel csókolózik holmi kapualjakban, meg kivel nem. Pláne nem ennek az embernek kezd majd el magyarázkodni. Szép is lenne!
- Hívj inkább Beninek, légyszíves- kérte mosolyogva a férfi. - Szóval biztosan nincs semmi baj? Arra gondoltam, hogy elhívlak egy kávéra, de ne értsd félre, mármint értem, hogy együtt vagy valakivel... Szóval ez nem randi lenne.
Most Benin volt a sor, hogy elvörösödjön, de ettől függetlenül Lili is felvette a piros egy még mélyebb árnyalatát.
- Persze, szívesen elmennék kávézni veled. Holnap?
Beni megkönnyebbülten kifújta a levegőt.
- A holnap reggel nagyszerű lenne.
- Mi lenne, ha átmennék hozzád?- kérdezte Lili.
- Az tényleg kényelmesebb lenne- értett egyet mosolyogva Benjámin, majd intett, és ő is kilépett a kapun.
Amikor egyedül maradt, csak akkor döbbent rá Lili, hogy mi is volt az a furcsa érzés.
Igazából nem volt szerelmes Erikbe, és most inkább fatális hibának érezte azt a csókot.

2013. október 13., vasárnap

1. Homecoming

1. Homecoming






Lily Khan-Evans egy bőrönddel és egy hatalmas rajztáblával egyensúlyozva szállt le a vonatról. Délelőtt 11 óra körül járt az idő, és ő hajnali fél nyolckor szállt fel a vonatra Bostonban. Röpke 4 órás út után jólesett neki újra a földön állni. Furcsának tűnt neki újra New Yorkban lenni- több, mint egy éve nem járt itt.. A Keleti pályaudvar ugyanolyan népes volt, mint mikor legutoljára látta.
A lány felszállt a buszra, amely egyenesen a Csertő utcába viszi, ahol lakott. Az út nem tartott tovább 20 percnél, de Lili egy örökkévalóságnak érezte. A vonatutat élvezte- minden élvezett, ami vonatokkal és utazással volt kapcsolatban-, de ezt az utolsó időt már kibírhatatlannak érezte. Semmi másra nem vágyott, mint hogy hazaérjen a kis lakótelepi lakásába és vegyen egy forró fürdőt, ugyanis ez az októberi nap szokatlanul hidegnek bizonyult.
Az ajtóban toporogva már szinte mormolta a fohászait. A nagybátyja, akit mindig is csak Daninak hívott- mégis, milyen hülyén hangzik az, hogy Dani bácsi?!- az elmúlt évben bizonyára járt itt párszor, és az újdonsült felesége- aki már nem is annyira új?-, Julika pedig egész biztosan kitakarított itt párszor. Tulajdonképpen egyáltalán nem voltak túl sokkal idősebbek nála. Dani mindössze csak a negyvenharmadik életévét taposta, Julika pedig 36 éves volt. Lili tudta, hogy hamarosan szeretnének még egy kisbabát is.
Lili-t azóta a nagybátyja nevelte, hogy a szülei meghaltak autóbalesetben, de annak már 13 éve. A lány soha semmiben nem szenvedett hiányt, és el sem tudta képzelni, hogy ennél boldogabb gyerekkora is lehetett volna. Persze, majd' megveszett, annyira hiányoztak neki a szülei, de Dani akkor is mindent megtett, hogy ő boldog legyen, és nem kevés pénzt bele is tett.
 Lili dideregve a zuhany alá állt, és kedve támadt a falba verni a fejét, amiért aznap reggel sem öltözött fel rendesen. Végül is, egy farmerszoknya egy vékony harisnyával meg egy elég vékony hosszú ujjú póló nem tartozik igazán a meleg holmik körébe.
Miután végzett a fürdőszobában, visszament a bőröndjéért, majd az ágyra tette és kiszedett belőle egy farmert és egy pulóvert. Ezek voltak a legmelegebb ruhák, amiket magával hozott Németországból. Igazából Münchenben volt a lakása, de a hazautazás előtt még Bécsbe buszozott a barátnőjéhez. Amíg odakint élt, sokszor jártak egymáshoz, bár az út nem volt túl rövid, de mindig megérte. Erika volt Lili legjobb barátnője. Mindketten szerették a művészeteket, de míg Lilitől mindig is távol állt a közösségi élet, Erika belevetette magát a legnagyobb tömegbe is, és egész biztosan úgy jött ki onnan, hogy új barátokat szerzett.
Lili figyelmét nem kerülte el a tisztaság. Nagyon hálás volt ezért Julikának. Első ránézésre az ember nem mondaná meg róla, hogy igazi háziasszony és anyáskodik, de valójában így van, bár először látni kell, mi rejlik a tűsarkak, a szőke haj, és a műkörmök alatt. Julikának és Daninak már volt egy 6 éves kisfia, Gergő, és minden vágyuk volt még egy kislány a családba.
A bőröndből kirámolta a ruháit a szekrénybe, a kenceficéit a fürdőszobába pakolta, majd fogta a kézitáskáját és kilépett az ajtón.
Daniék szintén Zuglóban laktak, csupán egy picit nagyobb luxusban. Ő viszont elköltözött, mikor leérettségizett és megkapta az örökségét. Lili felszállt a buszra, és pár perc múltán már ott is volt a lakóparknál. Dani már várta őt a kapuban, és mikor odaért, hatalmas ölelésbe zárta, majd megpörgette párszor. Lili nem tudta megállni sikongatás nélkül.
- Szevasz, kislány. Kész csoda, hogy végre idetévedtél- vigyorgott rá Dani. A férfinak szikár teste és mosolygós arca volt, bár igaz, hogy amikor nem mosolygott, elég ijesztő látványt nyújtott.
- Véletlen volt, hidd el- mosolygott vissza a lány.
- Ó, meghiszem azt! Na gyere, mert Gergő már nem tud megülni...
- Lilii!!!
A lépcsőn Gergő rohant fel, olyan eszeveszett sebességgel, hogy félő volt, legurul a lépcsőn, így hát Lili elészaladt és felkapta.
- Szia, nagyfiú. Hogy van az én kedvenc öcsém?
A kisfiú rávillantotta fogíjas mosolyát.
- Járt nálam a fogtündér tegnap éjszaka!- mutatta fel a nagy tábla csokit. - De nem ettem belőle, mert azt mondtam, hogy majd veled akarom megenni!
Lili szíve nagyot dobbant.
- Hát akkor siessünk, mert én már nagyon éhes vagyok!
Ezután a nyakába ültette a kisfiút, mire az visítva kacagni kezdett, és Lili sem állhatta meg nevetés nélkül.

 Este kilenc óra körül járhatott az idő, mikor Geri elkezdett laposakat pislogni.
- Gyere, kincsem, ideje lefeküdnöd- próbálta lefeszegetni a kis ujjakat Lili csuklójáról Julika.
- Jó-jó!- motyogta a kisfiú.- De csak ha Lili is velem alszik.
A lány elmosolyodott.
- Attól félek, én nem fogok elférni abban az ágyban, angyalom!
Geri szeme kipattant.
- Mert még nem láttad az új ágyam! Olyan nagy, hogy még akár hárman is elférünk benne!- mondta, miközben széttárta a karját, amennyire csak tudta, mutatva ezzel az ágy szélességét.
Lili kérdőn Julira nézett, mire az bólintott, és lágyan mosolygott.
- Hát jól van, nagyfiú. Szeretnél repülő lenni, míg bemegyünk a szobádba?
Gergő lelkesen bólogatni kezdett, majd kezét lábát kinyújtva várta, hogy "felszálljanak". Lili berregés közepette emelte fel a kisfiút, majd a szobája felé vette az irányt. Julika ment utánuk, és halkan nevetgélt.
Bent a szobában aztán óvatosan az ágyra ejtette a kisfiút, aki erre felkacagott, majd beljebb húzódott az ágyon, és várta, hogy Lili is lefeküdjön. Julika odament elbúcsúzni tőle, majd Lili arcára is adott egy puszit és kiment. Lili jobb híján a pólóját használta hálóingnek.
Ezután mindketten hamar elaludtak.
Reggel Lili hamar felébredt, és vigyázva, hogy fel ne ébressze Gergőt kimászott az ágyból, majd a konyhába ment. Julika már ott volt egy köntösben, és kávét főzött. Lili inkább a teát szerette, de a kávéval is beérte, tehát nem szólt semmit.
Hamar elindult hazafelé, mert kilenckor találkozója volt. Julika töltött neki egy pohárba kávét, így azt magával hozta. Épp lépett volna ki az ajtón, mikor valaki keményen beleütközött, és egy kis kávé a fehér pulóverére ömlött.
Felnézett az ember arcába. Egy jól öltözött, merev testtartású ember állt előtte, aki úgy nézett ki, mint aki az egész éjszakát átdolgozta. Lili sejtette, hogy így is van, így tehát visszafogta az 'Ember, maga mi a francot csinál?!'-féle felkiáltást és csak próbálta picit kártalanítani a felsőjét, eredménytelenül.
- Elnézést kérek, kisasszony, a figyelmetlenségemért- kezdett mentegetőzni a férfi elgyötört hangon.- Azt hiszem, az a folt már nem jön ki a pulóverból, de talán segíthetek, itt lakom a házban...
Lili feltartotta a kezét és kedvesen rámosolygott az idegenre.
- Ne fárassza magát, én is itt lakom a közelben, igazán nem történt semmi baj.
A férfi visszamosolygott, bár kissé bágyadtan.
- Nagyon kedves. Szabad tudnom a nevét..?
- Kőhalmi Lili. És a maga neve...
- Vesztergom Benjamin. Gondolom, akkor a Kőhalmi Dániel a rokona, ugye?
Lili meghökkent, de bólintott.
- Igen. Ismeri?
- A szomszédom. Tegeződhetnénk, ha szépen kérem?- villantott egy elbűvölő mosolyt a férfi Lilire. Önkéntelenül olyan érzése támadt, mintha a férfi ragadozó lenne ő pedig a következő zsákmánya. Ettől az érzéstől pedig elakadt a lélegzete.
- Természetesen. Most viszont mennem kell, valószínűleg hamarosan újra összefutunk- búcsúzott Lili, majd újból az ajtó felé fordult, és most már ki is lépett rajta.